Keresés eredménye
A 2011-es új brit hipertónia ajánlás legfontosabb elemei
2011 augusztusában látott napvilágot az új brit hipertónia ajánlás (NICE), amely számos újdonságot és pontosítást eszközöl a magasvérnyomás-betegség kezelésének szakmai protokolljában, illetve több pontban is értékes kiegészítése a Magyar Hypertonia Társaság ajánlásában foglaltaknak. Az alábbi összefoglaló teljes egészében a publikált ajánlás eredeti szövegére támaszkodik, amely lényegre törően és ...
A családorvosi gyakorlat újabb kihívása: a vesetranszplantált beteg
Magyarországon ma már több mint 3000 transzplantált vesével élő beteg él, és számuk évről-évre örvendetesen emelkedik. Gondozásuk a nephrológiai szakrendeléseken történik, azonban ebben a folyamatban a háziorvos szerepe is egyre inkább felértékelődik. Egy eset kapcsán szeretnénk demonstrálni ezen betegek gondozásának legfőbb elemeit, esetleges buktatóit, különös tekintettel a hypertoniára, mely a ...
A koronáriabetegek prevenciós és antihipertenzív kezelése. A perindopril alapú terápia
A koszorúér-eredetű halálozás tekintetében hazánk „előkelő” helyet foglal el a fejlett országok között. A gyógyszeres kezelésre egyértelmű, evidenciákkal jól alátámasztott ajánlások állnak rendelkezésre. Az összefoglaló cikkben röviden felsorolásra kerülnek a koronáriabetegségben szenvedő betegek kezelésére rendelkezésre álló gyógyszerek és indikációik, majd részletesen szólunk az ACE-gátlók ...
80 éven felüli betegek antihipertenzív kezelésével kapcsolatos tapasztalatok
100 hipertóniás, 80–104 éves, multimorbid (70%-uk nő) beteg, antihipertenzív terápiáját vizsgáltuk retrospektív elemzéssel. Mindegyikük stabil keringéssel és jó anyagcsere-paraméterekkel távozott osztályunkról. 100%-uk iszkémiás szívbeteg, mintegy 50%-uk korábban agyi történésen átesett, pitvarfibrilláló, 30%-uk diabéteszes, 12%-uk malignus tumor miatt is gondozott volt. A betegek közel 70%-a perindoprilt, ...
Hipertónia és a perifériás érbetegség
A hipertóniás beteg prognózisát a kialakuló célszervkárosodás, a fellépő kardiovaszkuláris események határozzák meg. A vérnyomáscsökkentő kezelés megválasztásakor nem elegendő egyedül a vérnyomásértéket figyelembe venni, fontos a hipertónia betegség mellett fennálló egyéb rizikófaktorok, célszervkárosodások, érelváltozások felismerése. A perifériás érbetegség (PAD), az egész szervezetet érintő, ...
Tények, amelyek terápiás döntéseinket vezetik
Napjainkban egyre nehezebb eligazodni a különféle terápiás ajánlások útvesztőiben. A vérnyomáscsökkentő terápiákkal szemben megfogalmazott elméleti és gyakorlati követelmények által felállított „rostán” ugyan számos hatóanyag fennakadhat, de ezen keresztül világossá is válnak számunkra a gyógyszerválasztás sarokpontjai. Ennek az elméleti alapokon nyugvó gyakorlati megvalósításáról kérdeztük Dr. ...
Aktuális megfontolások a Lipid-irányelvekben a Konszenzus Konferencián
A dyslipidaemiás betegek kezelése nemcsak a lipidértékektől, hanem a kardiovaszkuláris rizikójuk helyzetétől is függ. A lipidcélértékek megállapítása is ezen a két komponensen alapul. Az V. magyar kardiovaszkuláris konferencián az igen nagy, nagy és tünetmentes nagy kockázatú kategóriák nem változtak, de a very high risk kategóriát kiterjesztették: a koronáriabetegség plusz krónikus vesebetegség, valamint a ...
Postmenopauzás hipertóniás nőbeteg kezelése Tensart HCT terápiával
Több nagy kockázatú, nem célértéken lévő kezelt betegem esetében indítottam valsartan terápiát, igen jó eredménnyel. Gyakorlatilag mellékhatást nem észleltem, a terápiás siker több esetben monoterápiában, többségben kombinációval (béta-blokkoló, kalciumcsatorna-blokkoló, centrális szerek) elérhető volt. A jellemzően magas rizikójú hipertóniás betegek közül egy nőbetegnek az adatain keresztül mutatom ...
Életmódváltás a változás korában
Az iszkémiás szívbetegség patofiziológiáját és a rizikófaktorait illetően jelentős különbségek vannak a nemeket illetően – mondta el Dr. Masszi Gabriella kardiológus az MHT XIX. Kongresszusán. A témában 2011. márciusában megjelent egy irányelv, amely a nők szív- és érrendszeri betegségének megelőzésével foglalkozik. A prevenció tekintetében ugyanakkor igen fontos szerepe van az életmódnak, amelynek ...
Szimpatikus túlsúly és rezisztens hipertónia
A szimpatikus idegrendszer fokozott aktivitása hosszú távon a szervezetre káros hatással van, többek között hozzájárul a terápiára szoruló magas vérnyomás kialakulásához. A hatékony vérnyomáscsökkentők közül az imidazolin I1-receptor-agonisták, például a rilmenidin, a központi idegrendszeren keresztül hatva csökkenti a szimpatikus idegrendszer túlműködését, ami egyik oka lehet a nehezen kezelhető rezisztens ...
Gyakorlati tapasztalatok közepes és magas rizikójú hipertóniás betegek gyógyszeres kezelésével
A hazai felnőtt lakosság igen nagy részét érinti a magasvérnyomás-betegség, amely a betegek többségében további rizikófaktorokkal és társbetegségekkel kombinálódik. Ezek közül is kiemelkedik a dyslipidaemia (50%), a cukorbetegség (20%), illetve az iszkémiás szívbetegség (27%) magas előfordulása, amelyeket az antihipertenzív kezelés megválasztása során is figyelembe kell venni. Az alábbi két ...
A kardiometabolikus kockázat felmérése a prevenció alapvető eleme
Földünk lakossága körében mértékadó epidemiológiai felmérések alapján a 2010. évben a 20-79 éves korosztályban 285 millió cukorbeteg volt. 2030-ra e szám – a növekedés ütemét figyelembe véve – 439 millióra nő. Közismert, hogy a diabéteszes személyek 90%-a a 2-es típusba sorolható. A diabétesz prevalenciája is változik, így a 2010. évi globális 6,4%-ról 2030-ra várhatóan 7,7%-ra nő. A fejlődő ...
Preferált vérnyomáscsökkentő hatástani csoportok a lipid- és/vagy cukoranyagcserére kifejtett hatás szempontjából
A hipertónia az egyik leggyakoribb civilizációs betegség. Súlyát növeli, hogy egyik legfontosabb rizikófaktora a kardiovaszkuláris megbetegedéseknek. Fontos szempont, hogy a magasvérnyomás-betegségben szenvedők megfelelő kezelésben részesüljenek. A koronáriabetegséggel is társult hipertóniásokra ez különösen igaz. Az optimális terápia megválasztásánál nemcsak a célérték elérésére kell törekednünk, hanem ...
Magas rizikójú hipertóniás beteg ARB terápiája – esettanulmány
Az alábbi esettanulmány a valsartan (Tensart®) kedvező vérnyomáscsökkentő hatásáról és tolerálhatóságáról nyert tapasztalatokat foglalja össze egy magas rizikójú hipertóniás beteg terápia-módosításának bemutatásán keresztül. ...
Fixkombinációs vérnyomáscsökkentő kezelés
Nemcsak a nemzetközi, de a hazai populációban is egyre több hipertóniás beteg lelhető fel (2-2,5 millió ember), és a terápiás célvérnyomás elérése elengedhetetlen a célszervkárosodás megelőzése vagy a folyamat lassítása érdekében. A hipertóniás beteg terápiájának elsődleges célja a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás kockázatának lehető legnagyobb mértékű csökkentése. A betegek kezelése, a ...
A hipertóniás betegek ellátása
A hipertóniás betegek kezelése – a széles körű terápiás lehetőségek ellenére – még napjainkban sem eléggé hatékony. A magasvérnyomás-betegség terápiájának elégtelensége hosszú távon szív- és érrendszeri szövődmények (stroke, szívizominfarktus, vesebetegség, szemészeti szövődmények, perifériás verőérszűkület) kialakulásához vezet, és mind az egyén, mind a társadalom szintjén jelentősen magasabb...
A 2011-es új NICE guideline legfontosabb elemei
2011 augusztusában látott napvilágot az új brit hipertónia ajánlás (NICE 2011), mely számos újdonságot és pontosítást eszközöl a magasvérnyomás-betegség kezelésének szakmai protokolljában, illetve több pontban is értékes kiegészítése a Magyar Hypertonia Társaság ajánlásában foglaltaknak. Dr. Dézsi Csaba András összefoglalója – támaszkodva a publikált ajánlás eredeti szövegére - lényegre törően és ...
Indapamid vagy hidroklorotiazid?
A Magyar Hypertonia Társaság 2011. évi kongresszusán, az EGIS Nyrt szimpóziumán Dr. Nádházi Zoltán, a SE II. Belgyógyászati Klinikájának osztályvezető főorvosa új szemszögből vette górcső alá a diuretikus terápiát hipertóniában. Hangsúlyozta, hogy a diuretikumokat nem szabad egységes csoportként tárgyalni, hiszen jelentős különbségek vannak a tiazid és tiazid-szerű gyógyszerek között, mind a ...
ACEI vagy ARB? Figyelmen kívül hagyhatjuk-e a bradikinin szerepét?
Idén is nagy érdeklődés, és magas színvonalú program mellett zajlott a Magyar Hypertonia Társaság XIX. Kongresszusa, amelyen az EGIS Nyrt által szervezett szimpózium fókuszában az egyes antihipertenzív hatástani csoportok, és ezeken belül az egyes hatóanyagok közötti különbségek álltak. Dr. Ungi Imre, a SZTE ÁOK Kardiológiai Központjának adjunktusának előadásában - az ACE-gátlók kettős hatásmódjának ...
A hipertónia nem gyógyszeres és gyógyszeres kezelése
Az már régóta nem vitatott kérdés, hogy a magas vérnyomás súlyos kardiovaszkuláris eseményekkel járhat, ezért az irányelvekben meghatározott célértékekre kell csökkenteni. A Szolnoki Hipertónia Nap alkalmával Farsang Csaba professzor által tartott előadásból azonban azt is megtudhatjuk, hogy meddig érdemes és szabad a vérnyomást csökkenteni, valamint mely kombinációs terápiákat kell preferálnunk....