Keresés eredménye
Az emelkedett húgysavszint káros hatása és a húgysavszűrés jelentősége és gyakorlata Magyarországon
Az emelkedett húgysavszint, azon túl, hogy köszvényes rohamot idézhet elő és növeli a vesében az urátkő-képzést, elsősorban a xanthin-oxidáz szöveti oxidatív stresszt, endothel-diszfunkciót okozó hatása révén számos betegségben rontja az egyes szervek funkcióját, a klinikai állapotot, és azok kialakulásában oki szerepet is játszik. Az eddigi nemzetközi vizsgálatok bizonyították, hogy a magas szérum ...
Húgysav és kardiovaszkuláris kockázat összefüggései
A kardiovaszkuláris kockázat felmérésében a magas húgysavszint figyelembe vétele évtizedekig érdemtelenül háttérbe szorult, és csak az elmúlt években irányult rá ismét a figyelem. A téma kapcsán „A hyperurikaemia kardiovaszkuláris jelentősége” címmel 3 részes előadássorozat indult az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával. A továbbképzés első előadását Prof. Dr. Kiss István tartotta....
Iszkémiás szívbetegek antihipertenzív kezelése
A stabil koszorúérbetegség az iszkémiás szívbetegség leggyakrabban előforduló megjelenési formája, amelynek kezelésében az ACE-gátlók közül egyedül a perindopril alkalmazásával van egyértelmű evidencia az EUROPA-vizsgálat szerint – mondta el Tóth Kálmán professzor az MHT 2013. évi kongresszusán tartott előadásában. ...
Korunk „mumusának”, a fiatal, obes, hipertóniás beteg kezelésének margójára. Perindopril/amlodipin fix kombináció (Covercard®) additív előnyei
Ma világszerte, így Magyarországon is, a hipertónia és a diabetes mellitus népbetegség. Az utóbbi mellett mintegy „előfutárként”, egészséges napi életvitelünk multifaktoriálisan, negatív irányba történő változásának (inadekvát szénhidrát és telítetlen zsír felvétele, mozgáshiányos életmód, következményes elhízás, ételeink túlzott sózása, befolyásolható rizikótényezőként a túlzott ...
ACE-gátló alapú terápiák a kardiológiában. Fókuszban a perindopril
A kardiovaszkuláris terápia és megelőzés több elemből álló, komplex folyamat. Az angiotenzin konvertáló enzim gátlók (ACE-gátlók) meghatározó szerepet játszanak ebben, mivel eltérően az angiotenzin receptor blokkolóktól (ARB) nemcsak a renin–angiotenzin-aldoszteron-rendszert gátolják, hanem a bradikinin lebontását is. Ez utóbbi számos kedvező hatást gyakorol a kardiovaszkuláris rendszerre: vazodilatáció, ...
Hipertóniás cukorbetegek gyógyszerelése
A 2-es típusú cukorbetegek kétharmada-háromnegyede esetében társbetegségként hipertónia is jelen van. Járai Zoltán professzor elmondta, hogy az ilyenkor alkalmazott gyógyszeres kezelés alapja RAS-blokkoló (ACE-gátló vagy intolerancia esetén ARB) kell, hogy legyen, kombinációs partnerként pedig kalciumantagonistát és/vagy diuretikumot lehet használni. ...
Iszkémiás szívbetegek kezelése
A stabil koszorúér betegek kezelésében az originális perindoprilnek kitüntetett szerepe van, hiszen az ACE-gátlók közül egyedül a perindopril rendelkezik kemény klinikai végpontokra vonatkozó egyértelmű evidenciával. Tóth Kálmán professzor arról is beszélt, hogy miért előnyös a kezelést kalciumcsatorna-blokkoló amlodipinnel kiegészíteni. ...
Covercard®-dal szerzett tapasztalatok a háziorvosi gyakorlatban
A hipertónia kezelése és gondozása igen jelentős népegészségügyi probléma, hiszen a hazai összhalálozás 50%-át is meghaladó kardiovaszkuláris halálozás jelentős része a hipertónia szövődményeinek a számlájára írható. Az elmúlt években egyre többet tudtunk meg az egyes hatástani csoportokról, illetve hatóanyagokról, így differenciáltabbá válhatott az eredményesen alkalmazható gyógyszer-...
Az érszűkület mellett figyeljünk a társbetegségekre is
A Gyöngyösi Bugát Pál Kórházban működő angiológiai rendelésen hosszú évek óta figyelemmel kísérik a perifériás érszűkületes betegeket. Ez az odafigyelés az ÉRV Programhoz kapcsolódóan tovább fokozódott, és a dr. Rapi Judit vezetésével dolgozó lelkes csapat azóta is elkötelezetten végzi ezt a munkát. Az e téren szerzett tapasztalatairól kérdeztük a főorvos asszonyt....
A carvedilol (Talliton®) előnyei a mindennapokban
A béta-blokkoló terápia hipertóniában történő alkalmazása az utóbbi időben kissé háttérbe szorult, főleg az 1. és 2. generációs béta-blokkolók kedvezőtlen metabolikus mellékhatásainak köszönhetően, de ebből a szempontból kivételt jelentenek a 3. generációs béta-blokkolók (carvedilol és nevibolol). A legszélesebb kardiovaszkuláris indikációval rendelkező 3. generációs carvedilol (béta-1, ...
A szitagliptin kiváló kombinációs partner
A DPP4-gátló gyógyszerek a 2-es típusú diabétesz kezelési algoritmusában széleskörűen alkalmazható szerek. Többek között ez volt a témája a VIII. Kelet-magyarországi Diabétesz Hétvégén az Egis Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával megrendezett szimpóziumnak. A tudományos program üléselnöke Dr. Gaál Zsolt főorvos volt, akit a legfontosabb tudnivalókról kérdeztünk. ...
Utazás a föld körül
A kardiovaszkuláris betegségek egyik jelentős, de változtatható kockázati tényezője a dyslipidaemia. Részben a statinterápia széles körű alkalmazásával jelentősen csökkent hazánkban is a kardiovaszkuláris mortalitás. Az V. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia ajánlásaiban megtalálható a kardiovaszkuláris kockázatbecslés és a lipid-célértékek és ennek elérésére javasolt terápia is a különböző ...
Újabb összetételű fix kombinációk a hipertónia kezelésében
Az antihipertenzív kezelés célja a vérnyomás optimális csökkentése, miközben a gyógyszer lehetőleg olyan kedvező tulajdonságokkal rendelkezzen, amely elősegíti a hosszú távú terápiahűséget. A legtöbb hipertóniás beteg monoterápia mellett nem éri el a célvérnyomást. A korán megindított kombinációs kezeléssel gyorsan elérhető a vérnyomás beállítása. Ezekhez a stratégiákhoz tartozik a monoterápia gyors ...
Diuretikus terápia hipertóniás betegekben: tiazid és tiazidszerű diuretikumok
A vízhajtó gyógyszerek (diuretikumok) alkalmazása számos belgyógyászati betegségben nélkülözhetetlen. Egyes kórképekben használatuk empirikus alapokon nyugszik (pl. furosemid akut szívelégtelenségben), másokban evidenciákon alapul (pl. hipertóniában). Közülük a tiazid típusú diuretikumokat évtizedek óta sikerrel alkalmazzák a hipertónia-betegség kezelésére. Később azonban nyilvánvaló lett, hogy a ...
Változások az elhízás diétás kezelésében – Momot ajánlás
A 70-es, 80-as években az infarktus „járvány” miatt a koleszterin teória alapján a zsírszegény étrendet szorgalmazták, főleg az USA-ban, mérsékelt sikerrel, miközben a szénhidrát-fogyasztás megnőtt, az elhízás gyakorisága pedig az 1971-es 14,1%-ról 2000-re 30%-ra emelkedett. A magas glikémiás indexű szénhidrátdús ételek gyors vércukorszint-emelkedést, inzulinakciókat és glükóz → zsírsav-átalakulást, ...
Az ACE-gátló és kalciumantagonista kombinációs kezelés alkalmazása érelmeszesedésben szenvedő betegekben
Az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) gátlók és a kalciumantagonisták kulcsszerepet játszanak a magas vérnyomás kezelésében. Mindkét gyógyszercsoport kevés mellékhatás mellett hatékonyan csökkenti a vérnyomást. Mindezek mellett számos preklinikai és klinikai vizsgálat bizonyította az ACE gátlás és a kalciumcsatorna blokkolás érelmeszesedést gátló tulajdonságát, ezáltal lassítva le a ...
A ramipril és amlodipin kombináció vérnyomáscsökkentő hatékonyságának monitorozása és beavatkozással nem járó adatgyűjtése (RAMONA-tanulmány)
A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix dózisait tartalmazó kombinációs készítmény (Egiramlon®) hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata olyan kezelt hipertóniás betegeknél, akiknél a korábbi kezelés ellenére enyhe vagy közepesen súlyos hipertóniának megfelelő tenzióértékeket mértek....
Szitagliptin a mindennapokban
A világszerte és hazánkban is terjedő 2-es típusú diabetes mellitus kezelésében az utóbbi években örvendetesen egyre újabb terápiás lehetőségek jelennek meg. Ezek közé tartozik az inkretin hatáson alapuló gliptinek elterjedése is. A hasnyálmirigy alfa- és béta-sejtjeinek funkcióját egyaránt javító hatásmechanizmuson alapuló szitagliptin jelentőségéről kérdeztük Oroszlán Tamás főorvost....
A Covercard®, mint elsőként választandó fix kombinációs készítmény a hipertóniás stabil koszorúérbetegek kezelésében
A kardiovaszkuláris (CV) megbetegedések egyik fontos kockázata a hipertónia, amely hazánkban is népbetegségnek számít. A becslések szerint a nők között 33%-ra, a férfiak között 25%-ra tehető a magasvérnyomás-betegségben szenvedők aránya (65 éves kor felett a férfiak 46%-a, a nők 65%-a hipertóniás). Minden bizonnyal tizenöt év múlva világméretű „járványként” fogjuk emlegetni. Az évek hosszú ...
Alkoholfogyasztás, alkoholbetegség és alkoholos cardiomyopathia
Az ACM előfordulási gyakorisága különböző betegcsoportokat nézve ellentmondásos. A munka célja az volt, hogy felmérjük az alkohol, alkoholbetegségre (AB) és szívre gyakorolt hatását az anamnézis, fizikális vizsgálat és echokardiográfia segítségével alkoholisták között, másrészt alkoholbetegeket keressünk dilatatív cardiomyopathiában (DCM) szenvedőkön.
Betegek és módszer: Az alkoholizmus, illetve az AB ...